Augusztus 15-ig lehet jelentkezni a Soroksári fiatalok Fórumába

Nagy lépésre szánta le magát Soroksár vezetése. Céljuk, hogy a fiatalokat is bevonják a döntéshozatalba, úgy hogy egy kifejezetten fiatalokból álló testületet hoznak létre, amely különböző feladatokat fog ellátni a város életén belül.

A  Fórum működése alapjaiban változtathatja meg a kerületben élő fiatalok életét, hiszen most először van lehetősége a fiataloknak hallatni a hangjukat. Sinkovics Krisztián alpolgármester a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy az önkormányzat célja ezzel a programmal, hogy helyben tartsa a fiatalokat, azok itt képzeljék el a jövőjüket, itt alapítsanak családot.

Az SFF tagságán keresztül a fiataloknak lehetőségük lesz beleszólni a város irányításába, hiszen javaslatokat, véleményeket fogalmazhatnak meg a Polgármester felé, valamint maga a Fórum is reagálhat bizonyos eseményekre, hiszen saját költségvetéssel rendelkeznek majd.

Sinkovics alpolgármester elmondta, hogy a Fórum a költségvetést szabadon felhasználhatja, abból rendezvényeket szervezhet, vagy más módon segíthet a helyi fiatalok problémáinak megoldásában.

A Fórum tagjai közé 2020. augusztus 15-ig lehet jelentkezni, minden soroksári 15 és 30 év közötti fiatalnak. Az önkormányzat a pályázatok alapján fog 6 tagot választani.

Minden fiatalnak ajánljuk, hogy pályázzon, hiszen a kiemelt pozíció mellett, még havi 25 000.- forint költségtérítésre is jogosultak lesznek a tagok.

 

A pályázati felhívást az alábbi linken találják:

http://soroksar.hu/hirek/palyazati-felhivas-a-soroksari-fiatalok-forumanak-tagjainak-megvalasztasara