Javasolt a maszkviselés a 12 évnél idősebb gyermekek számára
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint a 12 évnél idősebb gyermekeknek is szükséges lenne a maszkviselés a koronavírus elleni védekezésben, nem csak a felnőtteknek. A körülményektől függően a 6 és 11 év közötti gyermekeknél is javasolt.
A 12 évnél idősebbeknél, ha nem biztosítható az egyméteres távolság a gyerekek között, akkor különösen javasolt, míg 11 év alatt abban az esetben ajánlott, ha a gyermek környezetében nagy a fertőzésveszély és természetesen hatékonyan képes viselni a gyermek felnőtt felügyeletében a maszkot.
Továbbá érdemes figyelembe venni, hogy miképpen befolyásolja a tanulást, lelki-társadalmi fejlődést a maszkviselés a gyermekeknél. Az ENSZ szerint az öt évnél fiatalabbaknak nem kell maszkot viselniük.
Némely kutatások eredményeiből azt a következtetést vonták le, hogy az idősebb gyermekek nagyobb eséllyel adják tovább a fertőzést, mint a fiatalabbak, de a tényleges megállapításhoz több vizsgálati eredmény szükséges.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) június 5-én már adott ki ajánlást, hogy a felnőtt emberek viseljenek maszkot, de a gyermekek ügyében ezidáig nem adtak ki hivatalos ajánlást.