Járványügyi intézkedések a Hivatalban

Sinkovics Krisztián alpolgármester adott tájékoztatást a Facebookon arról, hogy milyen intézkedéseket tettek meg azóta, hogy Bese Ferenc polgármester úrról kiderült, hogy elkapta az új koronavírust.
Speciális fertőtlenítést végeztettünk a Polgármesteri Hivatal, Polgármester úr által látogatott helyiségeiben.
Megérkezett az alpolgármesterek, illetve a Polgármesteri Hivatal vezetőinek koronavírus-teszt eredménye, amely minden esetben negatív lett.
Minden hivatali dolgozó részére gyorstesztet rendeltünk. Rövid időn belül végrehajtjuk a kollégák tesztelését.
A határozatképtelen képviselő-testületi ülés és közmeghallgatás ismételt összehívásáról – az SZMSZ szerint – hamarosan intézkedünk.
Az ügyfélfogadással kapcsolatban a következő intézkedéseket hoztuk:http://soroksar.hu/…/a-polgarmesteri-hivatal…
Bevezetjük az óvodákban a kötelező érintésmentes testhőmérséklet mérést minden belépő esetében. Október 1-től valamennyi óvodában biztosítottak lesznek ennek feltételei.
Döntést hoztunk a jövő héten esedékes Soroksári Napokkal kapcsolatban. A járványhelyzetre való tekintettel, idén a megszokottakhoz képest visszafogottabb programra kell készülni, amellyel kapcsolatban a holnapi nap folyamán tájékoztatást adunk.
Sinkovics a poszt végén hozzátette, mindenki vigyázzon a másikra.