Bereczki Miklós azt sugallta egy cikkben, hogy Bese Ferenc nem koronavírusos
Kedden jelentette be Bese Ferenc, hogy elkapta a koronavírust. Facebookos posztjából kiderült, hogy miután megbetegedésre utaló jeleket tapasztalt magán, megcsináltatta a PCR tesztet, ami pozitív lett. A bejelentésre éppen a keddre tervezett testületi ülés előtt került sor.
Ezt követően nyilatkozta Bereczki Miklós az egyik nyíltan jobbikos portálnak, hogy “legalábbis elgondolkodtató, hogy Bese Ferenc éppen akkor lett koronavírusos, amikor olyan napirendi pontok tárgyalása következett volna, mint például az esti közmeghallgatás.”
A cikk egyértelműen sugallja, hogy mivel a polgármester nem mutatta be a tesztjének eredményét, így az nem is valós.
A cikket végül több soroksári portál és oldal is felkapta, amelynek következményeképpen az Összefogás Soroksárért frakció több tagja is elhatárolódott Bereczkitól.
Ezt követően Bereczki az Alfahír szerkesztőivel kivetette az ominózus sorokat a cikkből. “Sajnálatos módon egyeztetési probléma merült fel az újságíró és köztem, melynek következményeként lett leközölve egy téves közlés a cikkben. Ezt a téves közlést a cikkből kérésemre kivették, ez korrigálva lett” – állította saját közösségi oldalán Bereczki, beismerve, hogy személyesen módosítatta az újságcikket.
Az események másnapján Bese Ferenc Soroksár polgármestere kitette a pozitív teszteredményt, de nem nyilatkozott a megalázó újságcikk kapcsán, inkább arra kért mindenkit, hogy vigyázzon a másikra!
Forrás: origo
Fotó: Facebook/bereczkimiki