Bese Ferenc: Hosszú otthonlét után, ismét a Hivatalban!

Facebbok oldalán jelentette be Soroksár polgármestere, hogy négy hetes kihagyás után ismét a Hivatalban folytatja a munkát.

Bese Ferenc szeptember 15-én jelentette be, hogy megfertőződött a Covid-19 vírussal, és felelős magatartásnak azt tartotta, ha otthonából folytatja tovább a munkát. Az elmúlt 4 hétben a Polgármester igyekezett otthonából irányítani a várost, amelyben segítségére voltak az alpolgármesterei Sinkovics Krisztián és Fuchs Gyula is.

Reméljük Polgármester úr teljesen felgyógyult, és újult erővel veti bele magát a munkába. Egyből nehéz hét elé néz Bese, aki holnap Képviselő-testületi ülésen és közmeghallgatáson is részt fog venni.

Egyúttal szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy tartson be valamennyi járványügyi előírást.

Vigyázzunk egymásra!

Zárta Facebook posztját Bese Ferenc, aki már ismeri a vírust, így joggal kéri az embereket, tartsák be a szabályokat.

A koronavírus egyébként az elmúlt hetekben extrém magas adatokat produkál, mind fertőzésszámban, mind az elhunytak számában folyamatosan emelkedés figyelhető meg.

Bese Ferenc polgármester úrnak további jó egészséget és jó munkát kívánunk.