A Semmelweis Egyetemen hét beteg kapja a magyar koronavírus-gyógyszert

A remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert október 14-én adták be az első betegnek a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján. A Semmelweis Egyetemen jelenleg összesen hét beteg kapja a magyar koronavírus-gyógyszert, az ezzel kapcsolatos klinikai vizsgálatban az egyetem három klinikája vesz részt: a Pulmonológiai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, valamint a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika. Ugyanakkor az egyetem a hatóanyag amerikai változatát már augusztus eleje óta használja, eddig 15 beteget kezeltek ezzel. A COVID-19 betegek magas színvonalú kezelésének szerves része a vérplazma-terápia is. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek véréből előállított szérumot eddig 57 beteg kapta meg.

A vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják, súlyos májkárosodás vagy jelentősen beszűkült vesefunkció esetében ugyanakkor nem adható.

A magyar gyártású remdesivirrel kapcsolatos klinikai vizsgálat a múlt hét elején kezdődött meg Magyarországon, amelyben mind a négy orvosképző egyetem részt vesz.