A Török Flóris Általános Iskolát fertőtlenítette a honvédség

A Magyar Honvédség teljes képességével a magyar emberek szolgálatában áll, és akár békeidőben, akár vírus okozta veszélyhelyzetben vagy más egyéb konfliktus esetén mindig képes és kész arra, hogy a magyar emberek biztonságát, szabadságát és az ország függetlenségét óvja – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a soroksári Török Flóris Általános Iskola udvarán, ahol katonák fertőtlenítik az oktatási intézményt.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a honvédség egyedülálló biológiai mentesítő tudásával áll a magyar emberek rendelkezésére, az első hullámban is 2,5 millió négyzetmétert fertőtlenítettek több mint ezer idősotthonban, a munkában pedig több mint 900 magyar honvéd vett részt, közöttük 300 önkéntes területi tartalékos.

A Török Flóris Általános Iskola fertőtlenítésében a székesfehérvári vegyvédelmi zászlóalj két raja vett részt 12 honvéddel. Az áramtalanítást követően fertőtlenítést végeztek, majd ózongenerátoros fertőtlenítést is alkalmaztak.

Bese Ferenc polgármester köszönetét fejezte ki a fertőtlenítésért, értékelése szerint ez biztonságot nyújt a soroksári iskolába járó tanulóknak, pedagógusoknak. Hozzátette: az önkormányzat a saját intézményeit is fertőtleníti, a tagóvodákat is, de az iskolában zajló fertőtlenítés óriási segítség, mert az önkormányzat a honvédség által alkalmazott berendezésekkel nem rendelkezik.   

Forrás