Itt vannak az idei év vagyonnyilatkozatai: köztartozás, zsíros állás, újabb ingatlanok

Megjelentek a friss képviselői vagyonnyilatkozatok. A törvényi kötelezettségnek megfelelően a soroksári önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai itt megtekinthetők, amelyet mi át is néztünk és összehasonlítottuk a tavalyival, annak érdekében, hogy lássuk, melyik képviselő, hogyan gazdálkodott a vagyonával.

Bereczki Miklósnak új, jól fizető állása, Egresi Antalnak újabb ingatlana, míg Zimán Andrásnak 800.000 Ft köztartozása lett az elmúlt egy évben.  

Elsőként Bányai Amir ellenzéki önkormányzati képviselő nyilatkozatait néztük át. A képviselő továbbra is három ingatlanban rendelkezik résztulajdonnal, azonban az ingóságok terén a tavalyi nyilatkozathoz képest történtek változások. Míg Ford Focus személygépjárművétől és Honda motorjától megvált, a vitorlás hajójához továbbra is ragaszkodik. 2020-ban egy újabb BMW motort vásárolt, amelynek piaci értéke – az évjáratától függően – 1,5 és 5 millió forint között mozog.

Komoly változás jellemzi Bereczki Miklós vagyonnyilatkozatát, attól függetlenül, hogy továbbra sincs a tulajdonában egy ingatlant sem. Viszont magának tudhat egy új, jól fizető állást. 2020-ban komoly pozícióba került a BKK-nál, amiért kiemelt fizetést is kap. Bár a tavalyi évben 250.000 Ft volt a havi bruttó fizetése, ezt sikerült feltornáznia idén több, mint 1 millió forintra. Ugyan a bevételeihez hozzáadódik a képviselői tiszteletdíja és football mérkőzések vezetéséért kapott alkalmi jövedelem, így is a tavalyi évhez jelentős javulás mérhető. Nem úgy a tartozások terén: felhalmozott egy jelentősebb – 10 millió forintos –tartozást.

Bese Ferenc polgármester vagyonában apró változás történt. Likvid tőkéje közel 5 millió forinttal gyarapodott, amely akár betudható a fizetéséből megtakarított összegnek is.

A volt alpolgármester, Orbán Gyöngyi szigethalmi ingatlanától megvált, értékpapírba fektetett megtakarítása viszont gyarapodott.

Sinkovics Krisztián alpolgármester 4,5 millió forinttal gyarapodott az előző évhez képest, azonban más változás nem történt a vagyoni helyzetében. A 4,5 millió forintos megtakarítás alpolgármesteri fizetéséből reálisnak tűnhet.

Egresi Antal indén 8. ingatlanát szerezte meg, ismét egy zártkertet – ezúttal öröklés útján. Megvált viszont Opel Astra Caravan autójától, és újabb vételre nem került sor tavaly. Megtakarítása növekedett, de nem jelentős mértékben.

Fuchs Gyula alpolgármester vagyona 3,5 millióval csökkent, de még így sem alpolgármesterünk a legnagyobb visszaesője az idei évnek.

A Civil frakciót erősítő Tüskés Józsefné továbbra is 4 ingatlan résztulajdonosa, viszont nem gazdálkodott jól a megtakarításokkal, hiszen azok jelentősen csökkentek, ellenben pénzintézetben elhelyezett vagyona némileg gyarapodott. Az is kiderül, hogy a képviselői jövedelme mellett, üzletek bérbeadásából havi bruttó 980 ezer forint érkezik be a kasszába.

Geiger Ferenc továbbra is három ingatlan tulajdonosa, értékpapírban elhelyezett befektetése és megtakarítása azonban jelentős mértékben csökkent. Más szerződés alapján fennálló követelései 21 millió forint, melyből 17 milliót saját tulajdonú cégének biztosít már legalább 3 éve.

Ritter Ottó továbbra is két ingatlan tulajdonosa. Évindítóként régi Kia Ceed autóját egy újra cserélte, nem csoda, hiszen nyugdíja mellett bruttó jövedelme háromszorosára nőtt és magánszemélyekkel szemben is felhalmozott 1 millió forint tartozást.

A legfiatalabb képviselő Sebők Máté jövőjére is gondolva, 2 millió forint értékben fektetett állampapírba. Ingatlana továbbra sincs, ingóságai sem változtak.

Egyértelműen látszik, hogy Dr. Staudt Csaba, az ellenzék frakcióvezetője zárta talán legjobban az évet. Vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy fizetését 50%-kal megemelték, és megtakarításai is megsokszorozódtak, ingatlan bérbeadásból változatlanul bruttó 110 ezer forint havi jövedelme van. További pozitívum, hogy a képviselő idei vagyonnyilatkozatában házastársát is feltüntette, vagyis 2020-ban megnősült. Gratulálunk!

A legnehezebb évet minden bizonnyal Zimán András, az ellenzéki összefogás listáról bejutott képviselője zárta. A 2020-as év nem mindenkihez volt kegyes, valószínűleg ezen személyek közé tartozhat a környezetvédelmi tanácsnok is, aki a nyilatkozata alapján komoly adósságokba verte magát. Legmeglepőbb, hogy 800.000 Ft köztartozása van, ami egyébként számos munkakör betöltését és hitel felvételét sem tenné lehetővé, arról nem is beszélve, hogy ilyen jelentős összegű köztartozás háttere is érdekes lehet. Ezen felül 1 év alatt több, mint 16 millió banki és 15 millió magánszemélyekkel szembeni tartozást halmozott fel. Ennek ellenére pozitívum, hogy a meglévő ingatlanát 100 m2-rel megnövelte.

A vagyonnyilatkozatok egyik évről a másikra nem csak azt mutatják meg, hogy mennyit gyarapodtak a politikusaink, hanem azt is, hogy saját vagyonukkal milyen módon gazdálkodnak, ami adott esetben előrevetítheti, hogy a közvagyonnal milyen módon bánhatnak.