Március 15.: ünnepélyes megemlékezés

A koronavírus-járvány miatt – a tavalyihoz hasonlóan – idén is jellemzően online programokkal és beszédekkel emlékeztek az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra a március 15-ei nemzeti ünnepen.

A nemzeti ünnep egyetlen központi helyszíni programja most is az Országház előtti zászlófelvonás volt. A nemzeti lobogót katonai tiszteletadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter engedélyével vonták fel a Kossuth Lajos téren.

Soroksáron, a Hősök terén található Centenáriumi emlékművet Bese Ferenc polgármester, Sinkovics Krisztián alpolgármester, Fuchs Gyula alpolgármester és Dr. Szabó Tibor jegyző koszorúzta meg. Az erről készült videóban Bese Ferenc így fogalmazott:

“Március 15-e nemzetünk egyik legkiemelkedőbb ünnepe. Annak az ünnepe, hogy saját hazánkban, saját nyelvünket használva, nemzeti identitásunkat megőrizve élhetünk. Annak az ünnepe, hogy a magyarok nem hagyták, hogy idegen uralkodók elnyomják őket és elvegyék országunkat. Annak az ünnepe, hogy bátor fiatalok hazájukért, népük szabadságáért készek voltak a halálba menni. Emlékezzünk ezekre a hősökre és adózzunk hálával tetteikért, mert olyan országban élhetünk ahol szabadon, őseink szokásait és nyelvét megtartva magyarok lehetünk.”

A videó itt megtekinthető.

A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.

(Kossuth Lajos)