A soroksáriak többsége elégedett Bese Ferenccel!
Az ittlakunk.hu oldal több kerületben is szavazást indított, hogy két év elteltével a regnáló polgármesterek munkájával mennyire elégedettek a lakosok.
Soroksár vonatkozásában összesen 537 szavazat érkezett egy hét alatt. A nem reprezentatív voksolás szerint a válaszadók közül 271 szavazó elégedett Bese Ferenc munkájával, míg 240 nem elégedett, 26-an pedig nem akartak véleményt formálni.
A fenti szavazás alapján elmondható, hogy az elégedettek száma még akkor is magasabb, ha a tartózkodók számát az elégedetlenekhez adjuk hozzá. A legtöbb kerületben a lakosság nem támogatja a polgármesterek eddigi munkáját a szavazás szerint, ilyen a VII., de a szomszédos XX. kerületben is elsöprő többség adott hangot elégedetlenségének.
Fizetett aktivistákat rendelt meg a Jobbik Jakab Péter vidéki pártfórumaira
Jakab Péter, a Jobbik elnöke folyamatosan azt kommunikálja, hogy a nép egyszerű gyermekeként rajonganak érte az emberek, akik ezt megmutatva valósággal tódulnak a különböző fórumaira. Ehhez képest a pártközpontból fizetett aktivistákat rendelnek ki a különféle utcafórumokra és pártrendezvényekre. Baucsek Rajmund, Jobbik IT-alelnök például rendíthetetlenül követi Jakabot a turnéja során, akárcsak egy rejtélyes testőr, aki a baloldali politikus testi épségére vigyáz.
Csakhogy információink szerint a tömeg egy részét a budapesti pártközpontból töltik fel. A Jobbik-elnök nagykátai videójában felbukkant Baucsek Rajmund, aki egyenesen a párt frakcióirodájából érkezett erősítésnek. Baucsek egyébként 2010-ben és 2014-ben a Jobbik újlipótvárosi önkormányzati jelöltje volt (a helyiek Hitler-bajuszt festettek a plakátjaira, így tiltakozva indulása ellen), később a Jobbik IT angyalföldi csoportjának az elnöke és oszlopos tagja lett.

Baucsek Rajmund, aki Soroksár Önkormányzatának Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottságának a tagja abszolút pártpolitikai aktivista szerepet játszik el.
Bár a párt az elmúlt időszakban jelentős változáson ment keresztül, a politikus-aktivista valamennyi pártelnököt hűségesen szolgálta, most éppen a magát Gyurcsány Ferencnek alárendelő Jakab Pétert segíti. Baucsek jelenleg a Jobbik IT alelnöke, és közösségi oldala szerint a párt parlamenti frakciójánál dolgozik asszisztensként.
Nem ez volt az egyetlen vidéki Jakab-fórum, ahol a budapesti politikus megjelent. Az oroszlányi összejövetelre készülve például egy Jakab Péter-pólóban feszített. A pártmédia (Alfahír) egyébként a régi időket megidézve, lelkendezve számolt be az eseményről: "a Jobbik elnöke Oroszlány főterén, a Szent Borbála téren várta az este 6 órára meghirdetett fórumon a nagy számban megjelent érdeklődőket".

Jakab Péter testőre a háttérből figyel FORRÁS: FACEBOOK
Testőr vigyáz Jakab Péter testi épségére a vidéki pártfórumokon
Baucsek Rajmund mellett egy másik rendszeres szereplője van Jakab Péter kampányrendezvényeinek.
A Vadhajtások arról írt, hogy a baloldali pártelnök majdnem minden fórumán megjelent "egy fehér alpha industrys" testőr, aki a pártelnök biztonságát védi.
További képek:
https://www.instagram.com/p/CTC9Fk5IwgN/
https://www.instagram.com/p/CTBvK4xI2_F/
Tovább dagad a botrány
Korábban írtunk róla, hogy a kiság tisztításért tevékenykedő civil személy kilépett az alig két hete megalakult Kiságért Egyesületből, hiszen állítása szerint politikai célokra akarják felhasználni azt. A távozása után kitálalt az Egyesület több tagjáról, köztük Bányai Amir DK-s önkormányzati képviselőről. A botrány cikkünk óta tovább fokozódott, bemutatunk néhány szóváltást a felek között.

A civil személy egyebek mellett ezeket a nyilvános platformon megjelenő üzeneteket címezte Bányainak:
-"Te azért léptél a politikába, hogy közelebb kerülj a kondérhoz! Vagy hogy is mondtad?"
-"Tehát akkor elismered, hogy te mint DK-s helyi elnök, itteni DK-s önkormányzati képviselő, jó kapcsolatokat ápoltál és pénzeltél egy szervezett bűnözői múlttal rendelkező bűnözőt!"
-"Mit adakoztál te a kiságra te szerencsétlen? Azt a 60 ezer Ft üzemanyag költséget 2 év alatt, amit mint most is, mindig hánytorgatsz?"
-"Te HŐS! Csináld utánam, hogy 3 hónapig nem mész pénzt keresni, hanem 3 hónapig minden nap túrod ingyen a sz*ros iszapot!"
-"Egyébként ez is csak azt igazolja, hogy nem én hanem te hazudsz! Hiszen ha egyedül voltam, akkor ti hős DK-sok, stb. és a többiek, akik most bőszen szelfizgettek a kiság mellett pár kolokánnal a kezetekbe, és mondjátok a hülyeségeteket, hogy ti mennyit dolgoztok és dolgoztatok fizikailag a kiságon, eddig hol voltatok?"
A képviselő reagált az elhangzottakra, ezekből mutatunk be néhány részletet:
-"Szép kis mese, csak pár dolog van benne elferdítve, más pedig elhallgatva, szokásod szerint!"
-"Eleinte nem fogadtál el anyagi támogatást, állítólag Robi kérésére. Utána megsértődtél, mert bár hosszan beszéltünk a lehetőségről, mégsem lízingeltem neked egy autót."
-"Ezzel szemben igencsak groteszk, hogy pont egy szervezett bűnözői múlttal és évek óta rendszeres, bejelentett jövedelem nélkül éldegélő “civil”, a kiságat nem kevés pénzért takarító “önkéntes” akar engem és az általam képviselt pártot lejáratni! Nem fog neked sikerülni!"
Akit érdekel a teljes beszélgetés elérheti a Guten Morgen Soroksár!!! csoportban.
Áll a bál az új Kiságért Egyesület körül
Tegnap robbant a hír a Facebookon, miszerint a Kiságért Egyesület – amelynek egyik fő célja a Molnár-szigeti kiság tisztítása – egyik alapító tagja kilépett az alig két hete bejegyzett egyesületből.
Az ok egyszerű: a kilépő tag állítása szerint a korábbi civil kezdeményezését és munkáját egy csapásra ellenzéki propaganda akcióvá alakították.
A helyi DK és Momentum hogyan érte ezt el, arról a kiság megmentéséért eddig legtöbbet dolgozó soroksári lakos részletesen is írt, amit most röviden összefoglalunk.
Ami a helyi ellenzéki politikai pártoknak eddig nem volt a birtokában azok az engedélyek voltak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egyáltalán bármilyen munkát végezhessenek a kiságon. Éppen eddig nem is jeleskedtek a politikusok a fizikai munkavégzésben, vélhetően azért, mert sajátjukként azt nem tudták „eladni”. Ezen változtatott a „politikamentes” egyesület létrehozása, hiszen a két jóindulatú civilt, akiknek egyébként saját nevükre szóló engedélyük volt a munkákra, a maguk oldalára állítottak. Így történhetett, hogy a civilek engedélye egy megállapodási szerződés keretében, átvándorolt a két ellenzéki párt helyi vezetőjéhez.

Az engedélyek birtokában, a jelek szerint már nincs szüksége Bányai Amir DK-s és Koncz Róbert Momentumos helyi elnököknek a két civilre, akik egy éven keresztül saját idejükben, saját pénzükből végezték a munkát. Ehelyett saját zászlójuk alatt invitálják a soroksári tenni akaró lakosokat arra, hogy együtt – vagyis továbbra sem ők, hanem a lakosság – tisztítsák a Dunát.

Az eredeti munkát végző civil személy kérdőre vonta az Egyesületet és a helyi Momentum elnökét Koncz Róbertet, hiszen elmondása szerint nem ez volt a megállapodás, amikor az Egyesületet közösen megálmodták. A vita vége az lett, hogy az Egyesületből pont az lépett ki, aki eddig végezte a munkát, cserébe Soroksár ellenzéki vezetői mind az elnökségben ülnek és az elmondások szerint learatják a „babérokat”.
Az alapító írásából egy részletet itt olvashatnak:
Milyen érdekes, hogy a megállapodás után egyből, a Zsolti engedélyei birtokába, arra és az egyesületre hivatkozva, a DK-s Bányai Amir, és a DK-s Pál Géza, azonnal kipakolt egy kupac kolokánt, és ezzel szét szelfizve magukat, DK-s színekben, azonnal elkezdték posztolgatni a 2-3 órás hős tettüket!
Mi ez, ha nem politikai párt, és ön reklámozás, egy civil kezdeményezésbe, azt felhasználva, kihasználva! Az ígéret nem betartásáról nem is beszélve!
A Momentum helyi elnöke, az egyesület elnöke, Koncz Robi meg még ki is áll és dicsőíti a hősöket!
Ennyit a Momentum és a Dk-ás helyi elnökök szavahihetőségéről!
Egyértelmű, hogy a kiság pucolására szóló engedélyt, csak erre akarták felhasználni, és nem valójában a kiság pucolása érdekelte őket!”
– tette közzé a Kiság Fórum Facebook csoport alapítója, aki egyben az Egyesület korábbi megálmodója is.

Kár, hogy egy civil kezdeményezésből, a korábbi alapító szerint politikai propagandát csinál az ellenzék. A bejegyzett Egyesület a jelek szerint körülbelül két hétig tudott politikamentesen működni.
További részletek a Molnár-sziget, Kiság Fórum Facebook csoportban.
Teljesen összeomlott a budapesti közlekedés
A Karácsony Gergely vezette önkormányzat a szakmaiságot teljesen nélkülöző módon időzítette egy időre a nagy fővárosi felújításokat, és ennek eredményeként - kiegészítve a teljesen értelmetlen bicikli- és buszsávokkal - a budapesti közlekedés összeomlott. Keddtől ráadásul egy újabb fontos forgalmi csomópontot érintenek a munkálatok, ugyanis elkezdődik a XIV. kerületi Róna utca felújítása. A munkák várhatóan decemberig tartanak majd.

Bár augusztus eleje a szabadságolások csúcspontja, Budapest közlekedése mégis mindennap összeomlik. A fővárosi közlekedési káoszt csak növelte, hogy július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.
Mivel a 3-as metró felújítási munkálatai mellett megkezdődött a pesti alsó rakpart, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása, valamint több helyütt utakat és autósávokat zártak le, a munkálatok miatt esély sincs a menekülő útvonalak igénybevételére, ugyanis Budapest teljes belső része dugókban áll. Mindezt nehezítette az újabb buszsávok kijelölése és az autósávok elvétele.

A Lánchíd minimum két és fél évig tartó felújítása, továbbá az idei év végéig tartó egyes munkálatok, azaz a gyalogossétány kialakítása a Pesti rakparton, a Hegyalja út felújítása, a Batthyány tér buszparkolóinak áttelepítése és végül a Blaha Lujza téri felújítás, illetve az aluljáró födémszerkezetének szigetelése (ami a legoptimistább jóslatok szerint is 2022 végéig fog tartani) olyan fő csomópontok lezárását és szűkítését jelentik, amelyek külön-külön is komoly problémát okoznának a közlekedésben.
Mai naptól zárva tart a Dobó utcai játszótér
A mai napon megkezdődnek a munkálatok az új kültéri kondiparkok kialakítása érdekében.
A Dobó utcai játszótéren 2021.08.02-08.06. között végezik az alépítmény munkákat, mely időszakra elengedhetetlen a játszótér bezárása (a további munkálatok már mobil kerítéssel elkeríthetően végezhetők lesznek).
A többi helyszínen a munkálatok várhatóan nem járnak majd korlátozásokkal.
Augusztus 4-én földi kémiai szúnyoggyérítés lesz
Soroksár területén folytatódik a Katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés.
A szúnyoggyérítés időpontja: 2021. augusztus 4. szerda, a napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a gyérítés 2021. augusztus 5-én vagy 6-án, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.
Gyérítéssel érintett terület: a Soroksári Duna vonalában 300 ha terület. A gyérítési útvonalat minden esetben, szakértői vizsgálatok eredménye alapján, a Katasztrófavédelemmel szerződött szakértők jelölik ki.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. A földi kezeléseket napnyugta után kezdik, így a méhekre, és más nappal aktív rovarokra nem jelent veszélyt.
A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni tilos!
A lakosság részére javasolt intézkedések: A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni.
Bővülnek a sportolási lehetőségek Soroksáron
Megkezdődhet – kormányzati beruházás részeként – hat új kültéri kondipark kialakítása a kerület alábbi pontjain:
- Felső Dunasor (a Molnár-szigeti lépcső mellett)
- Dobó utcai játszótér területén
- Török utca – Könyves utca – Alsóhatár út találkozásánál
- Házikert utca
- Taling utca (patak mellett)
- Szentlőrinci út és Ugarszél utca sarkán

A munkálatok várhatóan kora ősszel fejeződnek be.

Ma este szúnyoggyérítés lesz
A mai napon, azaz 2021. július 28-án a napnyugta utáni időszakban földi kémiai védekezés kerül elvégzésre.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1.2 ULV szúnyogirtó szer
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni.
A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni tilos!
Dílerek találkozójára csaptak le a BRFK munkatársai Soroksáron
Bese Ferenc polgármester: "A közelmúltban többször tárgyaltam rendőrségi vezetőkkel a kábítószer kerületünket érintő terjesztéséről. Bízom benne, hogy a hatóságnak sikerül gátat szabni a tudatmódosító szerek soroksáriterjedésének, és felszámolják az ismert „gócpontokat”. Ez mindannyiunk érdeke!" - Olvasható a polgármester hivatalos Facebook oldalán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021. július 12-én 17 óra 30 perc körül Budapest XXIII. kerületében, egy kereszteződésben két férfit vontak ellenőrzés alá, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egyikük kábítószerrel kereskedik. Mint kiderült a másik férfi is kereskedő; éppen egy adás-vétel zajlott közöttük. - közölte a BRFK