VakcinaMobil indul Sorokáron!

Elindítjuk az önkormányzati „VakcinaMobilt”! - olvasható Bese Ferenc polgármester hivatalos közösségi oldalán.

Az Önkormányzat azoknak az idős soroksáriaknak szeretne segítséget nyújtani, akik egészségügyi állapotuk, illetve a mozgásban való akadályozottságuk miatt más módon nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudnának eljutni a kijelölt oltópontokra, illetve háziorvosukhoz.

A „VakcinaMobil” igénybevételéről a háziorvosok, valamint a háziorvosok javaslata alapján az oltásszervező kollégák döntenek.


Itt a közlemény a várható intézkedésekről

Magyarország oltási rendje a terveknek megfelelően, Európában kiemelkedően teljesít. Az oltási folyamat az ünnepek alatt sem állt le, ennek köszönhetően várhatóan kedd éjfélig, legkésőbb a szerda délelőtti órákban elérjük a 2,5 millió beoltottat. Pintér Sándor belügyminiszternek határozatban kell megállapítania, hogy megtörtént a 2,5 milliomodik oltás.

Ezt követően a 144/2021-es kormányrendelet értelmében az alábbi intézkedések lépnek életbe:

  • A kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.
  • Az üzletek reggel 5 óra és este 9:30 között lehetnek nyitva.
  • Az üzletek, köztük a március 8. óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén nyitva lehetnek. Átlagosan 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók.
  • A vendéglátó üzletek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.

A pedagógusok oltását követően az iskolák és óvodák április 19-én indulnak újra.


Megkapta a védőoltást Bese Ferenc polgármester

Az ünnepek alatt megkapta az első oltását Soroksár polgármestere. Bese Ferenc nagyon elégedett az ellátás minőségével, de arra nem tért ki, hogy milyen vakcinát kapott.

Polgármester úr háláját fejezte ki az egészségügyi dolgozók és a hivatalban dolgozók felé is:

"Szeretném először is az egészségügyi dolgozók felé kifejezni hálámat, akik fáradhatatlanul, ilyenkor ünnepnapokon is, folyamatosan végzik munkájukat!

Köszönöm továbbá kollégáimnak a Hivatalban, akik a mai napon is segítik orvosaink munkáját, és kezelik a regisztrációt, az oltások szervezését. Ilyen az igazi csapatmunka! Továbbra is arra bíztatok mindenkit, oltassa be magát!"


Itt ellenőrizheti, hogy nyilvántartják-e Önt oltandóként

Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra. Elég megadnia a TAJ-számát és a születési dátumát, amelynek elküldése után a képernyőn egy IGEN vagy NEM üzenetet fog látni.

A vakcina regisztráció lekérdezés elérhetősége: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Fontos tudni, hogy akár interneten, akár postai úton regisztrált, a jelentkezése elküldésétől számítva több nap szükséges ahhoz, hogy az adatait feldolgozzák és bekerüljön az oltandók rendszerébe. Senki ne ijedjen meg, ha jelentkezése után rövid idővel azt az üzenetet kapja, hogy "regisztrációja még nem érkezett meg". Az adatok beérkezése és feldolgozása online jelentkezése esetén pár napot, postai úton küldött jelentkezése esetén nagyjából egy hetet vesz igénybe. 

Azok a regisztráltak, akik még nem kaptak oltást, és a lekérdezés során meggyőződtek arról, hogy már nyilván tartják őket beoltandónak, értesülni fognak majd, hogy mely oltóponton és mikor várják őket oltásra.


Szünetel a személyes ügyfélfogadás a hivatalban

A Polgármesteri Hivatalban 2021. március 8. és március 21. között a személyes ügyfélfogadás átmenetileg szünetel!

Az új típusú koronavírus járvány harmadik hullámának tapasztalható erősödése, valamint a Kormány 2021. március 4-i döntései alapján, a járvány terjedésének lassítása érdekében, holnaptól, azaz 2021. március 8-tól kettő héten át a Hivatal dolgozói elsősorban home office keretében látják el feladataikat; ez alól kivételt képeznek azok a feladatok, amelyeket kizárólag személyesen lehet ellátni (közterület felügyelet, szociális ellátásokkal kapcsolatos ügyintézés, házasságkötések).

Amennyiben lehetőségük van rá, ügyeiket elektronikus úton intézzék!


Szigorú döntéseket hozott a kormány, új korlátozások jönnek

Szinte minden bezár két hétre Magyarországon, a remények szerint március 22. után viszont elkezdődhet a nyitás.

Ha most nem zárnánk, akkor megnőnének a halálozások és a nyitás is későbbre tolódna.

- mondta a kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kabinet döntései, amelyeknek részleteit a későbbiekben dolgozzák ki:

  • Az óvodákat, általános iskolákat (a tavaszi szünet végéig) április 7-ig bezárják. Középiskolákban, egyetemeken marad a távoktatás.
  • Március 8-tól két hétre bezárnak az üzletek, kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak.
  • Ugyancsak bezár minden szolgáltatás, a fitnesztermek is, kivéve a magán egészségügyi ellátókat.
  • Az igazolt sportolók meccseit zárt kapuk mögött meg lehet tartani.
  • Kérik a foglalkoztatókat, hogy mindenhol, ahol lehet, tegyék lehetővé a távmunkát.
  • A maszkviselés szabadtéren is kötelező lesz.
  • A határátlépést szigorítják.
  • Minden érintett szektorra, a március 8-ától bezárni kényszerülőkre is érvényes az eddig megismert bértámogatási rendszer.


Korlátozzák az ügyfélfogadást az Önkormányzatnál

A Polgármesteri Hivatalban egyre többen fertőződnek meg koronavírussal, ezért a mai naptól (2021. március 2.) kizárólag indokolt, halaszthatatlan esetben és előzetes egyeztetés alapján lehet belépni a Hivatal épületeibe.

Arra kérik a soroksáriakat, hogy az Önkormányzattal kapcsolatos ügyeiket telefonon vagy elektronikusan intézzék!


Kezdődik a regisztráció alapú oltás

A Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézményben is megkezdik a háziorvosok a regisztráció alapú oltás beadását.

Az oltás a kormány által az orvosokhoz eljuttatott regisztrációs sorrend alapján zajlik. A háziorvosok a regisztráció során megadott elérhetőségen fogják jelezni az oltás pontos helyszínét és időpontját.

Vegyék figyelembe, hogy az oltás beadása most mindennel szemben elsőbbséget élvez, emiatt előfordulhatnak változások a rendeléseken - olvasható az intézet közösségi oldalán.


Márciusig maradnak a korlátozások

"Azt állapítottuk meg, hogy a novemberben meghozott intézkedések megfékezték a járványt, bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz vezetne. A jelenlegi szabályok fenntartása indokolt"

-mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón.

MTI/Balogh Zoltán

Mindez azt jelenti, hogy a kijárási korlátozás fennmarad,  az éttermek, vendéglátóhelyek, színházak, mozik, sportlétesítmények is zárva maradnak.

A lakosság beoltottsága szempontjából Izrael áll a legjobban, ahol a lakosság közel 50%-a be van már oltva, őket követi Nagy-Britannia. Az unióban viszont sajnos csak két százaléknyi az átoltottság a vakcinahiány miatt. Ezért is tárgyal a kormány más gyártókkal is.

A Szputnyik V vakcinát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezte, ez az egyik legjobb technológiával készült oltóanyag. Ezt bizonyítja, hogy a németek is dolgoznak a vakcina engedélyeztetésén. Magyarország Oroszországgal már szerződést is kötött, ennek következtében február végégig közel 300 ezer ember beoltására elegendő vakcina fog érkezni.

A kínai vakcinából 500 ezer adagot kaphat a következő hónapban Magyarország.

Ezenkívül Gulyás Gergely bejelentette:

  • Idén 4%-kal emelik a minimálbért. A közmunkabér így 85.000 Ft, a garantált közfoglalkoztatási bér pedig 110.000 Ft lesz.
  • 45 milliárd pluszforrást biztosítanak a falvakban működő kisboltoknak. Egyedi pályázati rendszerben lehet a támogatást kérni.
  • A vendéglátóhelyeknek nagy nehézséget jelent a zárás, éppen ezért a velük tartott tárgyalások során megállapodtak, hogy bértámogatásokkal segítik a szektort.


Érkezik az otthon is használható koronavírus-gyorsteszt

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható Covid-gyorsteszt - írja a Napi.hu. Bár gyorstesztek már tavaly tavasz óta elérhetők a hazai piacon is, ez az első olyan termék, amit valóban bármelyik felnőtt legálisan megvásárolhat és akár otthon is lehet alkalmazni.

A svájci Biosynex Autotest Covid-19 teszt egy immunkromatográfiás gyorsteszt, ami a SARS-CoV-2 elleni IgG és IgM antitestek jelenlétét képes kimutatni egy csepp ujjbegyvérből.

A gyorsteszt segítségével azonosítani lehet a „csendes” fertőzéseket, valamint azokat az embereket, akik betegek voltak, de felépültek. Mivel a teszt a szervezet vírusra adott válaszreakcióját mutatja ki, az éppen kezdődő fertőzést nem jelzi.

A gyorsteszt egy vizsgálat elvégzésére alkalmas eszközöket tartalmaz. A teszteléshez a csomagban lévő eszközzel az ujjbegyből vett vért, valamint a reagens anyagot kell a mellékelt tesztkazetta megfelelő részébe juttatni. A teszt tíz perc alatt mutat eredményt, ugyanakkor fontos, hogy a leolvasással nem szabad 20 percnél többet várni. A gyorsteszt pontossága az elvégzett vizsgálatok alapján megközelíti a 100%-ot.