Teljesen összeomlott a budapesti közlekedés

A Karácsony Gergely vezette önkormányzat a szakmaiságot teljesen nélkülöző módon időzítette egy időre a nagy fővárosi felújításokat, és ennek eredményeként - kiegészítve a teljesen értelmetlen bicikli- és buszsávokkal - a budapesti közlekedés összeomlott. Keddtől ráadásul egy újabb fontos forgalmi csomópontot érintenek a munkálatok, ugyanis elkezdődik a XIV. kerületi  Róna utca felújítása. A munkák várhatóan decemberig tartanak majd.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Bár augusztus eleje a szabadságolások csúcspontja, Budapest közlekedése mégis mindennap összeomlik. A fővárosi közlekedési káoszt csak növelte, hogy július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Mivel a 3-as metró felújítási munkálatai mellett megkezdődött a pesti alsó rakpart, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása, valamint több helyütt utakat és autósávokat zártak le, a munkálatok miatt esély sincs a menekülő útvonalak igénybevételére, ugyanis Budapest teljes belső része dugókban áll. Mindezt nehezítette az újabb buszsávok kijelölése és az autósávok elvétele.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Lánchíd minimum két és fél évig tartó felújítása, továbbá az idei év végéig tartó egyes munkálatok, azaz a gyalogossétány kialakítása a Pesti rakparton, a Hegyalja út felújítása, a Batthyány tér buszparkolóinak áttelepítése és végül a Blaha Lujza téri felújítás, illetve az aluljáró födémszerkezetének szigetelése (ami a legoptimistább jóslatok szerint is 2022 végéig fog tartani) olyan fő csomópontok lezárását és szűkítését jelentik, amelyek külön-külön is komoly problémát okoznának a közlekedésben.


Fedett utasvárókat telepít az Önkormányzat

Hamarosan új, fedett, padokkal ellátott utasvárókat alakít ki az Önkormányzat több soroksári megállóban is. Az Önkormányzat tulajdonában lévő területeken hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok és év végén be is fejeződhetnek:

  • Alsó határ út IKEA felé,
  • Kertvárosi körút IKEA felé,
  • Sósmocsár utca Millenniumtelep felé,
  • Külső Vörösmarty utca (Erzsébeti temető) IKEA felé,
  • Szent László utca - Újtelep út 35., 123A busz Csepel felé,
  • Szentlőrinci úti ltp. - Mesgye utca 123A busz végállomás felé,
  • Szentlőrinci úti ltp. - Mesgye utca 35 busz végállomás felé,
  • Hősök tere IKEA felé,
  • Hősök tere Millenniumtelep felé,
  • Grassalkovich út - Hősök tere Soroksár felé,
  • Tartsay utca - Szent László utca,
  • Templom utca 31. - Tárcsás utca,
  • Templom utca 34. - Tárcsás utca,
  • Templom utca 72. - Erzsébet utca,
  • Templom utca 73. - Erzsébet utca,
  • Haraszti út - Orbánhegyi dűlő ALDI Millenniumtelep felé,
  • Gyáli-patak IKEA felé,
  • Gyáli-patak Millenniumtelep felé,
  • Alsó határ út Millenniumtelep felé.

Továbbá a Főváros hatáskörébe tartozó több megállóba is saját, önkormányzati forrásból telepít bútorokat az Önkormányzat, amelyhez előbb a Főváros engedélyére lesz szükség:

  • Csillag utca IKEA felé,
  • Csillag utca Millenniumtelep felé,
  • Szent László utca IKEA felé,
  • Dinnyehegyi út IKEA felé,
  • Dinnyehegyi út Millenniumtelep felé,
  • Millenniumtelep VÁ.,
  • Szent István utca H IKEA felé,
  • Grassalkovich út - Zsellér dűlő IKEA felé,
  • Grassalkovich út 255. - Prangl Határ út felé 66 busz.


Föld napja: az autósok ingyen használhatják a budapesti tömegközlekedést

Mai napon ingyenesen utazhatnak a gépjármű-tulajdonosok a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain – beleértve a HÉV-vonalak budapesti szakaszait is. A lehetőséget azok vehetik igénybe, akik a jegyellenőrzéskor Magyarországon kiállított érvényes forgalmi engedélyt mutatnak fel.

A DÍJMENTES UTAZÁST EGY FORGALMI ENGEDÉLLYEL EGY UTAS VEHETI IGÉNYBE EGÉSZ NAP.

A BKK arra szeretné ösztönözni az autóval közlekedőket, hogy a környezet és saját egészségük megóvásáért válasszanak egyéb, alternatív közlekedési eszközt, vagy használják a közösségi közlekedést úti céljuk eléréséhez. Ezáltal csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, járhatóbbá, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok, az aktív mozgással pedig sokat lehet tenni az egészség megőrzéséért is.

A közösségi közlekedés a koronavírus-járvány ellenére is folyamatos, a biztonságos utazás feltételeinek megteremtéséért pedig rendszeresen és alaposan fertőtlenítik a teljes utasteret, a járművek vezetőállásait, a metróállomások utasforgalmi területeit, valamint a mozgólépcsők korlátait.


Megépülhet a dél-budapesti kerékpárút

Miután a főváros kihátrált a XXI., XXIII. és a XVIII. kerületeket összekötő dél-budapesti kerékpárút megépítéséből, a kormány támogatásával mégis lehetőség nyílik a beruházás megvalósítására, méghozzá a tervezettnél jóval nagyobb összeget szánnak rá: 14 milliárd forintot.

A kerékpáros fejlesztés 2016-ban indult el a fővárosi önkormányzat, a XXI., XXIII., és a XVIII. kerületi önkormányzatok közös Európai Uniós projektjeként. A beruházást a fővárosi önkormányzat új vezetése 2020 júniusában leállította. Azonban a három érintett kerület képviselő-testületi határozatot fogadott el, mivel a beruházás megvalósítását szükségesnek tartják. A közös törekvést támogatva a kormány 14 milliárd forintot biztosít a fejlesztésre, amelynek keretében a három kerületet összekötő kerékpárúton kívül futópálya, kültéri fitnesz-park és gyermekjátszótér kerülne kialakításra, az évtizedek óta használaton kívüli "Nagy Burma" iparvágány helyén.

A projekt kapcsán Bese Ferenc, Soroksár polgármestere és Schneller Domonkos, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára tartott bejárást Soroksáron és megtekintették a Molnár-szigetet is, ahol a gyalogos-kerékpáros híd létesülhet, amely összeköti majd Csepelt és Soroksárt.


Sávlezárás a Könyves utcában

A Könyves utcában a Csillag utcánál sávlezárásra kell számítani gázvezeték javítás miatt.

A BKK tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozás február 26. (péntek) 20:00 óráig tart.


Vigyázz! Nem működik a sorompó

A Tárcsás utcai vasúti átjárónál nem működik a sorompó - olvasható egy soroksári Facebook csoportban.

Felvettük a kapcsolatot a Rendészettel, akik tájékoztattak, hogy már értesítették a MÁV illetékes munkatársait.

Legyenek óvatosak!


A Szentlőrinci úton nem működik a lámpa - Vigyázzunk!

A Szentlőrinci út - Köves út kereszteződésnél nem működik a forgalmi jelzőrendszer. Felvettük a kapcsolatot a rendészettel, akik azt a tájékoztatást adták, hogy már megtörtént a BKK Forgalomtechnikai ügyelet értesítése és a hiba kijavítása folyamatban van.

Google Maps


Baleset a Vecsés úton

Olvasónk jelezte, hogy a Vecsés út - Túri István út kereszteződésnél két személygépjármű összeütközött, személyi sérülés nem történt.

Google Maps

Vigyázzanak az utakon!
Balesetmentes utazást kívánunk mindenkinek!


Sávlezárás az M0-áson

Az M0-ás déli szakaszán az M5-ös autópálya felé a ráckevei Duna-hídnál lezárták a külső sávot burkolatjavítás miatt.


Orbánhegyi-dűlőn lesz az új HÉV megálló! Önök mit szólnak?

A H6-os ráckevei vonal a tervek szerint a csepeli (H7) és szentendrei (H5) hévekkel együtt átfogó fejlesztésen esik át, első ütemben föld alatt a H7-tel együtt a Kálvin térig, távlatilag pedig 5-ös metróként a belváros alatt a H5-tel összekötve szolgálja majd a térség lakóit. Soroksáron megszűnik a Szent István utcai megálló, helyette az Orbánhegyi dűlőnél fog megállni a HÉV.

A H5, H6, H7 vonalak teljes járműállománya helyett új, alacsonypadlós, klimatizált, akár 100 km/h-s sebességre is képes, egyterű szerelvények érkeznek a tervek szerint 2023-2025 között. A tervek szerint akadálymentesek lesznek a megállók,  autóparkolók és kerékpártárolók is létesülnek. Ráckevéről a mainál fél órával hamarabb lehet majd elérni a belvárost.

A Közvágóhídnál az 1-es villamosra és a Déli Körvasútra, a Boráros téren a nagykörúti villamosokra (4-6), a Kálvin téren az M3-as és M4-es metrókra lehetne átszállni. A fejlesztés második ütemében megtörténne a vonal összekötése a H5-ös hévvel és létrejönne az ötös metró. A föld alatt tovább folytatódó M5-ösről az M2-re és az M1-re is át lehetne majd szállni, illetve Óbuda, Szentendre felé alakulna ki közvetlen kapcsolat. Az ötös metró megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése megkezdődött.