Továbbra sem lehet 500 főnél nagyobb zenés rendezvényt megtartani

500 fő feletti zenés-táncos rendezvény továbbra sem tartható

A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartja a Kormány. Ennek következtében számos olyan rendezvény hiúsulhat meg, amelyeket a korábban meghirdetek.

Tegnap Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy augusztus 15-ét követően sem lesz lehetőség megtartani a zenés rendezvényeket. Ez több település augusztus 20-i rendezvényét, valamint búcsúját érinti. Egyelőre a környező települések vezetői és Soroksár polgármestere sem nyilatkozott a kérdésben, azonban várható, hogy a meghirdetett rendezvényeket lemondják, és a megemlékezést szerényebb formában tartják meg, mind az államalapítás kapcsán, mind a települési búcsúk kapcsán.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy a kormány 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakmának. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. Az 5,3 milliárd forintból 800 milliót kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánnak.
A kiválasztásba neves zenei producereket vonnak be, a programot pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség bonyolítja le – tette hozzá.

Részleteket egyelőre nem ismerünk, azonban reméljük, hogy Soroksárt is érintheti a Kormány kezdeményezése.

Mondja el a véleményét a téma kapcsán.