Így közlekedhetünk az M3 metró középső szakaszának felújítása idején

2020. november 7-én, szombaton kezdődik az M3 metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának teljes lezárásával. A metró mind hétköznap, mind hétvégén Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd, a kimaradó szakaszon a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával, a legtöbb útszakaszon buszsávban közlekedő, csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal lehet utazni. Ugyan a BKK és a BKV mindent megtesz a nehéz közlekedési körülmények enyhítésére, minden közlekedőnek az eddiginél hosszabb utazási időre kell készülnie. A gépjárművel közlekedőknek a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Üllői úton és a Kiskörúton kell a legjelentősebb változásokra készülniük.

Soroksár térsége

  • Az M3-as metró középső, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszának lezárása ideje alatt belvárost továbbra is a Soroksári úton át a Boráros tér felé indulva érdemes megközelíteni. A gyorsabb belvárosi kapcsolat érdekében a 66-os busszal érkezők Pesterzsébeten közös megállóhelyen, Pesterzsébet felső HÉV-állomásnál a 223M gyorsjáratra szálljanak át a Boráros tér felé, ahol a sűrűbben közlekedő 2-es és a 4-es, 6-os villamost is el lehet érni.
  • Soroksárról további alternatív eljutási lehetőséget jelent a H6-os HÉV, melyről a Közvágóhídnál a sűrűbben közlekedő 2-es villamosra átszállva lehet továbbutazni a városközpont felé.
  • Soroksár felől a belváros eléréséhez további alternatívát jelent a Ferencváros érintésével a Keleti pályaudvarig közlekedő – Budapest-bérlettel igénybe vehető – elővárosi vonatok használata.
  • Az érintett lakótérségből a déli vonalszakaszon újra közlekedő M3-as metrót a Határ út állomásnál lehet a legkedvezőbben elérni, ahová a 66-os autóbusszal továbbra is el lehet jutni. A metrópótlás korábbi ütemében bevezetett közlekedési rend tapasztalatai alapján a 66E járat ismét közlekedni fog a reggeli és délutáni csúcsidőszakban. A belváros felé a Nagyvárad tértől tovább a metró helyett az igen sűrűn, csúcsidőszakban 45 másodpercenként induló metrópótló buszokkal, valamint a Haller utcán át közvetlenül a pesti rakpart felé közlekedő új 2M villamossal lehet utazni.
  • A BILK térségét csúcsidőszakban a továbbiakban ismét a 66E járat szolgálja ki.
  • A helyközi járatokat üzemeltető VOLÁNBUSZ tervei alapján a Grassalkovich úton és a Soroksári úton közlekedő elővárosi járatok a reggeli csúcsidőszakban a Népliget autóbusz-végállomás felé betérést tesznek a Nagyvárad térre, elérve a metrópótló buszokat és a metrópótló villamosokat. Az elővárosi autóbuszok a fővároson belüli utazáshoz Budapest-bérlettel igénybe vehetők.
  • A várost átszelő utazások segítése érdekében – a belvárost és a pótolt metrószakaszt elkerülve – az M3-as metróról a Népliget állomáson az 1-es villamosra szálljanak át. A metró északi és déli üzemelő szakaszait a Hungária gyűrűn át – a Göncz Árpád városközpont és a Népliget metróállomás érintésével – összekapcsoló 1-es villamosjárat kínálatát a BKK jelentősen megerősíti: a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között 1M jelzéssel új sűrítőjárat indul.

Soroksár-Újtelep térsége

  • Az M3-as metró középső, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszának lezárása miatt Soroksár-Újtelep térségéből a BKK továbbra is biztosít kedvező, alternatív belvárosi kapcsolatot: hétköznap csúcsidőszakokban a már korábban bevezetett 223M jelzésű gyorsjárattal közvetlenül elérhető a Boráros tér, ahol a sűrűbben közlekedő 2-es és a 4-es, 6-os villamosra is át lehet szállni.
  • Az érintett lakótérségből a déli vonalszakaszon újra közlekedő M3-as metrót a Határ út állomásnál lehet elérni, ahová a 123-as és a 123A busszal továbbra is el lehet jutni. A belváros felé a Nagyvárad tértől tovább a metró helyett az igen sűrűn, csúcsidőszakban 45 másodpercenként induló metrópótló buszokkal, valamint a Haller utcán át közvetlenül a pesti rakpart felé közlekedő új 2M villamossal lehet utazni.
  • A várost átszelő utazások segítése érdekében – a belvárost és a pótolt metrószakaszt elkerülve – az M3-as metróról a Népliget állomáson az 1-es villamosra szálljanak át. A metró északi és déli üzemelő szakaszait a Hungária gyűrűn át – a Göncz Árpád városközpont és a Népliget metróállomás érintésével – összekapcsoló 1-es villamosjárat kínálatát a BKK jelentősen megerősíti: a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között 1M jelzéssel új sűrítőjárat indul.

További információ ITT érhető el az M3 metró Lehel tér - Nagyvárad tér szakaszának lezárása idején érvényes forgalmi rendről.


Figyelem! Termékvisszahívás!

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki – közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.

A Listeria gyomor/emésztőrendszeri megbetegedéseket és influenzához hasonló tüneteket okozhat. Listeriával szennyezett termék elfogyasztása után különösen terhes nőknél, kisgyermekeknél, illetve a legyengült immunrendszer esetén súlyosabb megbetegedés léphet fel.

A sonka értékesítését azonnal felfüggesztették, az előállító, a gyártó vagy a forgalmazó felelőssége egyelőre nem állapítható meg.

A Hola Serrano Sonka 100 g termék 2020.12.02. fogyaszthatósági idővel és G203641300 gyártási azonosítóval rendelkező sonkát bármely magyarországi Aldi áruházba visszavihetik, ahol a vásárlást igazoló számla, vagy nyugta hiányában is visszatérítik az árát.

A vásárlók kérdés esetén az Aldi ügyfélszolgálatához fordulhatnak a +36 23 504 680-as telefonszámon.


Hétfőtől az éttermekben és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkviselés

November 2-ától, hétfőtől szélesebb körben lesz kötelező a maszkviselés. Kiterjesztik a vendéglátásra, illetve a szórakozóhelyekre. Kizárólag az étel és ital elfogyasztásakor lehet levenni a maszkot. Az ellenőrzéseket a rendőrség is végrehajthatja - közölte az Operatív Törzs a csütörtöki tájékoztatóján.

A bejelentés értelmében tehát immár kiterjed a maszkviselési kötelezettség a:

  • tömegközlekedési eszközökre és azok megállóira,
  • kereskedelmi üzletekre és bevásárlóközpontokra,
  • egészségügyi és szociális intézményekre,
  • ügyfélfogadási irodákra,
  • mozikra, színházakra,
  • szabadtéri és sportrendezvényekre,
  • és a legújabb döntés értelmében a vendéglátó és szórakozóhelyekre.

A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetőkben nem kötelező a maszkviselés, viszont a sírkertek megközelítésekor igen, így a klasszikus rendőri feladatokon kívül erre is oda fognak figyelni az egyenruhások.


Online fogadóóra Bese Ferenccel

2020. november 4-én 14:00 és 16:30 között online fogadóórát tart Bese Ferenc polgármester úr.

A fogadóórán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni legkésőbb november 3. 12:00-ig lehet az alábbi űrlap kitöltésével: https://forms.gle/HnNrU48tqez9Mqwr6

A fogadóórát a Google Hangouts felületen tartják, amelyhez Google-fiók (Gmail) szükséges. A legfontosabb tudnivalókról e-mailben értesítik a jelentkezőket.

Akiknek a november 4-i fogadóórára nem tudnak időpontot biztosítani – de a megadott határidőben regisztráltak - a következő alkalommal kapnak lehetőséget a beszélgetésre - írta a Polgármester úr a Facebook oldalán.


A Török Flóris Általános Iskolát fertőtlenítette a honvédség

A Magyar Honvédség teljes képességével a magyar emberek szolgálatában áll, és akár békeidőben, akár vírus okozta veszélyhelyzetben vagy más egyéb konfliktus esetén mindig képes és kész arra, hogy a magyar emberek biztonságát, szabadságát és az ország függetlenségét óvja - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a soroksári Török Flóris Általános Iskola udvarán, ahol katonák fertőtlenítik az oktatási intézményt.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a honvédség egyedülálló biológiai mentesítő tudásával áll a magyar emberek rendelkezésére, az első hullámban is 2,5 millió négyzetmétert fertőtlenítettek több mint ezer idősotthonban, a munkában pedig több mint 900 magyar honvéd vett részt, közöttük 300 önkéntes területi tartalékos.

A Török Flóris Általános Iskola fertőtlenítésében a székesfehérvári vegyvédelmi zászlóalj két raja vett részt 12 honvéddel. Az áramtalanítást követően fertőtlenítést végeztek, majd ózongenerátoros fertőtlenítést is alkalmaztak.

Bese Ferenc polgármester köszönetét fejezte ki a fertőtlenítésért, értékelése szerint ez biztonságot nyújt a soroksári iskolába járó tanulóknak, pedagógusoknak. Hozzátette: az önkormányzat a saját intézményeit is fertőtleníti, a tagóvodákat is, de az iskolában zajló fertőtlenítés óriási segítség, mert az önkormányzat a honvédség által alkalmazott berendezésekkel nem rendelkezik.   

Forrás


Ráfutásos baleset az M0-áson, Szigetszentmiklósnál

Ráfutásos baleset szenvedett két kamion az M0-ás autópálya 19-es kilométerénél, Szigetszentmiklós térségében, az M1-es autópálya irányába. A műszaki mentést végző törökbálinti és a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók feszítővágóval megkezdték egy ember kiszabadítását az egyik járműből. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - olvasható a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán.


Kórházba került Borbély Lénárd, Csepel polgármestere

Facebook-oldalán számolt be állapotáról Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, akiről múlt héten derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal. A XXI. kerület vezetője arról írt, hogy a megbetegedése óta az állapota napról napra rosszabb lett:

„Köszönöm mindenkinek a sok jókívánságot, az aggódást, az imákat és a segítségek felajánlását.  Nagyon jól esik. Sajnos a koronavírus megbetegedés óta az állapotom nem javult, csak napról napra rosszabb lett. És ez is elég változó módon. Szombat este már alig tudtam levegőt venni, és így már a beszéd sem nagyon ment. Ki kellett hívni a mentőt és kórházba kerültem. Itt kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladást kaptam, az immunrendszerem összeomlott, és a véroxigén szintem folyamatosan csökken. Ezért jelenleg oxigénnel segítenek, de ezek a napok meghatározóak, hogy javulok-e, és hogyan tovább. Szombat este óta szteroidos gyógyszert, antibiotikumot és egy további gyógyszeres kezelést kapok. A nővérek nagyon kedvesek és az orvosok is. Köszönöm nekik!

Jelenleg azért vagyok jobban, mert kapok levegőt. Aki ezt nem élte át, az nem is nagyon tudja elképzelni, milyen érzés. Mindenesetre nem könnyű leírni. Arra kérek mindenkit, hogy tartson be minden kormányzati óvintézkedést, leginkább a saját érdekében. Kerüljék el a zsúfolt helyeket, a testi kontaktust, ne menjenek tömegbe. Hordjunk maszkot és tartsunk távolságot. A személyes példám jól megmutatja, hogy a koronavírus nem válogat és főleg azt, hogy nagyon alattomos. A mielőbbi gyógyulás reményében, mindenki nagyon vigyázzon magára, a családjára, és vigyázzunk egymásra. Ez komoly felelősség!”

Jobbulást kívánunk Polgármester Úrnak!


Szombaton kigyulladt egy családi ház a Nyír utcában

Kigyulladt egy családi ház szombat este (2020. október 24.) a Budapest XXIII. kerületében húzódó Nyír utcában. A tűzhöz a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik két vízsugárral oltották el a lángokat, majd hozzáláttak a tűzoltási utómunkálatokhoz - olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán.


Orosz Márk bombagóllal biztosította be a Soroksár győzelmét

Az első félidőben ugyan ráijesztett vendéglátójára a Szolnok, ám legnagyobb helyzeteit is kihagyta és ez megbosszulta magát. Lovrencsics Balázs a szünet előtti utolsó másodpercben megszerezte a vezetést, majd a szünet után Orosz Márk élete gólját lőve biztosította be a Soroksár 2–0-s győzelmét a labdarúgó NB II 13. fordulójában.

A Nemzeti Sport összefoglalója itt olvasható.


Ideiglenesen új helyen rendel dr. Mikovcsák Judit fogorvos

A Táncsics Mihály utca 104. sz. alatti rendelőintézetben lévő rendelő felújítási munkálatai miatt dr. Mikovcsák Judit fogorvos új, ideiglenes telephelyen várja betegeit: XX. kerület, Baross utca 5/a fszt. 1. - olvasható Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézet Facebook oldalán.

Érkezés előtt előzetes bejelentkezés szükséges a +3630/178-3813-as telefonszámon.

A heti rendelési idő:
hétfő: 9.00-13.30
kedd: 14.00-19.00
szerda: 9.00-13.30
csütörtök: 14.00-19.00