Hentesbolt nyílik a Hősök terén

Hosszú hónapok várakozása után megoldódik a sokak által hiányolt hentesbolt problémája!

Szabó Kálmán – aki korábban is a soroksári hentesboltban dolgozott – az egyik Facebook csoportban jelentette be:

Ha minden szerencsésen halad akkor jövő héten csütörtökön 10.22. Én nyitom a húsboltom.

Cím: Hősök tere 17/1.

Ezzel a bicikli bolt mellett nyílhat az új – régen várt – hentesbolt a központban. A korábbi hentesbolt azért zárt be mert az épület, amelyben üzemelt életveszélyessé vált. Az azóta eltelt időszakban, korlátozott nyitvatartással a Hősök terén hentesbuszból tudtak a vásárolni azok, akik helyben szerettek volna húst venni.

Reméljük Kálmán húsboltja sokáig fogja kiszolgálni a soroksáriakat! Sok sikert kívánunk a nyitáshoz!


Bányai Amir: felhergelt, önző nyárspolgárok vagytok!

Az indulatok a tetőfokára hágtak tegnap a legnagyobb közösségi oldalon, amikor is az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik posztja alatt a hajléktalanoknak szánt bérlakásokat ellenzők és azt támogatók egymásnak feszültek.

A kommentelők között volt Bányai Amir DK-s önkormányzati képviselő is, aki érdekes hangnemben beszélt a hajléktalanoknak szánt lakások építését nem támogató soroksári lakosokkal.

Bányai az alábbi kommentet posztolta ki:

 

Ezen a kommenten több soroksári lakos annyira felháborodott, hogy követelik: Bányai mondjon le képviselői tisztségéről.

 

 

Borító kép: facebook.com/Soroksár-Újtelep-képviselője-Bányai-Amir-100846511277706

Forrás: facebook.com/groups/2483629085036443


Indulnak az új szerelvények az 1-es villamos vonalán, de még Tarlósnak köszönhetjük

Soroksárt is érintő kisebb közlekedési fejlesztés eredménye, hogy ma elindultak az 1-es villamos vonalán az új CAF-villamos szerelvények.

A beruházást még Tarlós István főpolgármester véglegesítette, és az új szerelvények tavaly nyáron meg is érkeztek, csakhogy az azóta eltelt több mint egy év alatt sem sikerült forgalomba állítani a járműveket.

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt gyanítja, politikai okok állhatnak annak hátterében, hogy még mindig nem járnak azok a CAF-villamosok, amelyeket már több mint egy éve leszállított a spanyol gyártó.

Ma Karácsony Gergely jelentette be, hogy elindul a több, mint 20 szerelvényből 4 az 1-es villamos vonalán. A Főpolgármester elmondta, hogy azért késett az átadás egy évet, mert még át kellett vizsgálni, és meg kellett szerelni a járműveket, annak érdekében, hogy megfelelően működjenek a jövőben. Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta: a BKV telephelyéről nem megy ki olyan jármű, amely ne lenne biztonságos. Érdekes kijelentés, tekintettel arra, hogy heti rendszerességgel lehet hallani arról, hogy villamosok, buszok vagy trolibuszok robbannak le Budapest utcáin.

CAF-villamosok 345 utas szállítására alkalmasak, és 81 ülőhellyel rendelkeznek. Az 1-es villamos egyébként fontos tömegközlekedési vonal a soroksáriak számára, hiszen a Közvágóhídtól biztosít összeköttetést a Dél-Pesten és az agglomerációban élők és a belváros között.

 

 

Forrás: infóstart.hu


Így igényelhet ingyenes influenza elleni védőoltást

  1. október 20-tól elérhető az ezévtől mindenki számára ingyenes influenza elleni védőoltás.

Hogyan és hol lehet jelentkezni az oltásra?
A háziorvosoknál. TELEFONOS BEJELENTKEZÉST KÖVETŐEN, előzetesen egyeztetett időpontokban kell megjelenni az oltásra a rendelőben, elkerülendő a páciensek torlódását.
Nem kell előzetesen felíratni és kiváltani a vakcinát.

Kinek ajánlott kiemelten a védőoltás?
- a krónikus betegeknek
- a 60 év felettieknek
- az egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinak és lakóinak

Milyen oltóanyag áll rendelkezésre?
- 6-35 hónapos kor közötti kisgyermekeknek és
- felnőtteknek szánt oltóanyag, melyből a 3-12 év közötti gyermekek fél adagot, 13 éves kortól teljes adagot kapnak.

A maszkviselés kötelező az egészségügyi intézmények teljes területén, már belépéskor is!

Mindenki számára térítésmentes az oltás, bárki kérheti, az igényt a háziorvosnál kell jelezni.

Az oltásra a háziorvosi rendelőben kerül sor, előzetesen egyeztetett időpontban.

Kétféle oltóanyag van, az egyik a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

 


Az újtelepi kutyafuttató: biztonságos kikapcsolódási lehetőség kutyákkal

A kutyafuttató az a hely, ahol a kutyák szabadon, póráz és szájkosár nélkül mozoghatnak, futkározhatnak, megélhetik a szabadság önfeledt örömét. Biztonságos, nem tudnak kiszökni, így gazdáik is nyugodt lelkiismerettel engedhetik kedvenceiket a többi állat közé.

A kutyáknak az ember társaságán kívül szükségük van egymás társaságára is. A kutyafuttató az ő saját játszóterük.

Van azonban néhány olyan szabály, amire érdemes figyelni, ha kisebb, vagy nagyobb kutyánkkal ezt az átmozgatási lehetőséget választjuk.

  1. Csak egészséges kutyával menj!
  2. Nyakörv, hám nélkül engedd szabadon a futtatóban!
  3. Takaríts fel magad után!

A 23. kerületben 2019-ben került átadásra egy kerítéssel körbevett új kutyafuttató a Szentlőrinci út – Köves út sarkán.

Nyitvatartása:
április 1. – október 31.: 8-21h
november 1. – március 31. : 8-20h


Bese Ferenc: amíg én vagyok Soroksár polgármestere sem további hajléktalanszálló, sem a kerület központi részén hajléktalanoknak szánt lakás nem fog megépülni

Tegnap az Utcáról Lakásba! Egyesület tett ki nyilatkozatot annak érdekében, hogy elfogadtassák a soroksári lakosokkal a hajléktalanok befogadására szánt bérlakások építését, ma pedig az abban írtakat cáfolta illetve tisztázta Bese Ferenc polgármester.
Az alább megjelent közleményt változtatás nélkül hozzuk le.
Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy Soroksár egy nyugodt, kertvárosi hangulatú kerület, amelyen a jövőben sem kívánunk változtatni. Az elmúlt években a lakosság eleget szenvedett a Grassalkovich úti három hajléktalanszálló miatt, ahol közel 500 személy él, és ami rendkívüli terhet jelent már így is Soroksár számára. A környéken élők közérzetét – a visszajelzések szerint – negatívan befolyásolja az intézmény.
Hisszük, hogy a leginkább elesett és rászoruló polgártársaink megsegítése rendkívül fontos feladat, ám a soroksáriak érdekeit előtérbe helyezve, olyan megoldást kell találnunk a kérdésben, amely mindenki számára elfogadható.
Az elmúlt napokban több téves információ is megjelent a Láng Endre utcai, hajléktalanok elszállásolását célzó beruházás kapcsán. Az üggyel kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a lakosságot.
A Fővárosi Kormányhivatal vezetője megállapította, hogy az építkezés megkezdése – hiányos, nem megfelelő bejelentés miatt – jogszerűtlen volt.
Egyeztetést folytattam az Utcáról Lakásba! Egyesület vezetőjével annak érdekében, hogy a tervezett beruházás ne a Láng Endre utcában valósuljon meg. A tárgyalás során felajánlottam csereingatlan lehetőségét, illetve felvetettem, hogy az Önkormányzat meg is vásárolná a telket. A szervezet képviselője mindkét ajánlatot visszautasította. Olyan állítások is elhangzottak, hogy közös fórum megtartásában egyeztünk meg az Egyesület vezetőjével. Szó sem volt ilyenről!
Biztosítok mindenkit, hogy amíg én vagyok Soroksár polgármestere sem további hajléktalanszálló, sem a kerület központi részén hajléktalanoknak szánt lakás nem fog megépülni.
Az Egyesület egyébként egy több lakásból álló társasházat szeretne felhúzni, ahova több hajléktalan család beköltöztetését szeretnék legkésőbb jövő év elején megkezdeni. Az egyesület honlapján, sem pedig internetes forrásokban nem találtunk olyan sikertörténetet, amely arra utalt volna, hogy az Egyesület tevékenysége, hosszútávú megoldást nyújtott a programokban részt vevő hajléktalanok számára.
Az építkezés megakadályozásához egyébként annak a jogszabálynak az elfogadására lett volna szükség, amelyet az ellenzék a múlt heti testületi ülésen nem szavazott meg.

Holnap lesz a látás világnapja

A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökén. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80 százaléka megelőzhető, illetve gyógyítható.

Világszintű felmérések alapján az emberek több mint 50 %-ának lenne szüksége valamilyen látáskorrekcióra, ezzel szemben Magyarországon közel 1,5 millióan még sosem vettek részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól.

Kevesen tudják, hogy a látásvizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyossá váló szembetegség, de például a cukorbetegség vagy akár a magas vérnyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás, rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése.

A soroksári dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézetben dr. Pásztor Anna és dr. Albert Katalin szemész szakorvosok várják azokat, akik szeretnék ellenőriztetni a látásukat, hétfő és kedd délelőttönként.

A vizsgálatokhoz időpont egyeztetés szükséges az alábbi telefonszámon: +361 286 0113


Geocaching, avagy kincskeresés a Dunaparton

Tudta, hogy a soroksári Dunaparton is van megannyi elrejtett kincsesláda?

A gyerekekkel, vagy társasággal, kellemes őszi hétvégéken is űzhető izgalmas szabadtéri játék 2000-ben indult. A sokak által hobbiként is gyakorolt szabadidős tevékenység során a kincskeresés játékos formája keveredik a GPS modern technikai megoldásával. A legtöbbször a természetben, vagy ismert turisztikai célpontok környékén elrejtett különböző méretű kis dobozkákat kell megtalálni a telefonra telepített applikáció és a GPS segítségével.

Belépve az alkalmazásba megnézhetjük, a közelünkben hol vannak elrejtett ládikók, majd a GPS koordináták követésével általában 1-2 m pontossággal meg tudjuk közelíteni a pontos helyszínt. Ahonnan azonban még leleményességünket és kreativitásunkat próbára téve juthatunk el a végleges helyszínhez.

A „kincs” megtalálásakor a dobozkában található papírtekercsre feljegyezhető az aktuális dátum, és a megtaláló neve. A telefonos applikációba pedig a helyszínnel kapcsolatos, és a keresés közben szerzett személyes tapasztalatok, ott készített fotók, amik az utánunk következő kincskeresőket segíthetik.

Izgalmas időtöltés, remek kikapcsolódás és családi program a szabad levegőn, legyen az a természetben, vagy akár városokban. Nagy előnye, hogy ha megkedveltük a játékot, nem csak Magyarország megannyi pontján, hanem a világ számos más részén és országában is kereshetünk kincset.

A soroksári Dunaparton is tíznél több, különböző méretű geoláda található, eltérő nehézségi fokozatú rejtekhelyen. A Hősök terén egyébként egy multiláda is el van helyezve, ami nagyon izgalmas lehet, főleg az idősebb korosztály számára. Őszi programnak, hétvégi kikapcsolódásnak ajánljuk a láda keresést, első sorban itt Soroksáron!

További részletek magyar geolada oldal: www.geocaching.hu

 


A Képviselő-testület közmeghallgatást tart

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Képviselő-testülete Közmeghallgatást tart 2020. október 13-án 17 órai kezdettel a lakosság számára. – Olvasható az Önkormányzat honlapján.

A közmeghallgatás helyszíne: Táncsics Mihály Művelődési Ház ( 1238 Budapest, Grassalkovich út 122-124. )

Bese Ferenc polgármester úr minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a képviselő testület további tagjaival egyetemben.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a járványhelyzetre való tekintettel korlátozott számú ülőhely biztosított a Közmeghallgatáson, amelyet érkezési sorrendben lehet elfoglalni. A Közmeghallgatás helyszínéül szolgáló teremben csak az ülőhelyek számának megfelelő számú érdeklődő tartózkodhat, az egészségügyi védőmaszk szabályszerű viselése az épületben való tartózkodás teljes időtartalma alatt kötelező.

Számol be a honlapon a tájékoztató, és kérik az esetleges érdeklődőket, hogy a járványügyi előírások maximális betartása mellett jelenjenek meg a Közmeghallgatáson.


Szociális bérlakások épülhetnek hajléktalanoknak Soroksáron!

A tegnapi napon tartotta ülését a képviselő-testület. Terítékre került, egyebek mellett az úgynevezett változtatási tilalom elrendelésének lehetősége. Ennek az lett volna a célja, hogy „ne legyen lehetőség olyan beruházást megvalósítani, amely a lakók nyugalmát zavarná, biztonságát veszélyeztetné.”

Online közösségi csoportokban lehetett olvasni, hogy az ülésen kiderült, miről van szó pontosan. A változtatási tilalom célja az lett volna,  hogy az önkormányzat megakadályozza az Utcáról Lakásba Egyesület által tervezett építkezést.

Az Egyesület honlapján az alábbi bemutatkozás található:

 

Az Utcáról Lakásba Egyesületnél abban hiszünk, hogy mindenkinek kell egy hely, amelyet otthonnak nevezhet. A biztonságos lakhatás alapvető feltétele a méltóságteljes életnek. Hiszünk benne, hogy az erőforrások igazságos elosztásával egy szolidáris társadalomban méltó lakhatást lehet biztosítani mindenki számára. Ennek érdekében modellprogramokat dolgozunk ki és működtetünk, amelyekben önálló lakhatást nyújtunk hajléktalan és rászoruló embereknek. Együttműködünk önkormányzatokkal és magánemberekkel, szociális bérlakás-hálózatot és lakásügynökséget működtetünk. Jelenleg több mint 60 ember lakhatását biztosítjuk.

 

Információnk szerint, az Egyesület a Láng Endre utcában szeretne szociális bérlakásokat építeni hajléktalanoknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Önkormányzat a változtatási tilalommal meg akarta akadályozni mindezt. A soroksar.hu az alábbi tájékoztatást közölte: "Fuchs Gyula alpolgármester, valamint a Fidesz és Civil frakciók igennel szavaztak, az Összefogás Soroksárért frakció tagjai tartózkodtak a szavazásnál, így a rendelet– minősített többség hiányában – nem került megalkotásra."

 

Azzal, hogy a testület ellenzéki képviselői nem szavazták meg a változtatási tilalmat, az akadály elhárult, megépülhetnek a szociális bérlakások.

 

Fotó: illusztráció (boldoguljerden.blog.hu)